hangyatv logo
KERESŐ

xmen-sotet-fonix
Megtekintés: 88
X-Men: Sötét Főnix (Dark Phoenix) Olyan műsorszám, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus. Szinkronos
Megjelenés: 2019
1975-ben a nyolcéves Jean Grey véletlenül autóbalesetet okoz, amiben meghalnak a szülei. Ezt követően Charles Xavier elviszi őt az iskolájába (Xavier Iskolája Tehetséges Fiataloknak), ahol mentálisan torlaszokat épít Jean fejébe, hogy ne emlékezzen a balesetre, valamint segítsen a lánynak abban, hogy irányítani tudja a képességeit. 1992-ben, kilenc évvel az En Sabah Nur által okozott világméretű pusztítás után, az X-Menek egy vészjelzést kapnak egy Endeavour nevű űrsiklóról, amit egy napkitörés súlyosan megrongált. Miközben a csapat megmenti az asztronautákat, Jean tartja az űrsikló darabjait a széteséstől és magába szívja a napkitörés erejét. A lány túléli az eseményt, melynek hatására a képességei jelentősen megerősödnek. Eközben a torlaszok – amiket Charles mentálisan telepített Jean fejébe – elpusztultak, emiatt Jeanból nem szándékosan energia tör elő, ami megsebesíti a sikeres küldetést ünneplő mutánsokat. Később a lány elmegy a new york-i Red Hookba, ahol felnőtt, miután megtudja, hogy az apja életben van. Az X-Menek megpróbálják hazavinni Jeant, de az előbb megsebesíti Peter Maximoffot, majd véletlenül megöl pár rendőrt, valamint Ravent is.
Rendező: Simon Kinberg
Felhasználói értékelés:
(0.0)
Műfaj: AkcióKalandMisztikusSci-fi




Reklám
ocelot.hu